X-Akták: Ötödik évad

2010.09.07. 22:00

Bevezetőnek egyből egy kis kitérővel kezdeném. A DVD kiadásokról nem sokat tudok, nem vagyok benne a témában, de elérkeztünk ahhoz az évadhoz, amit (nincs jobb szavam rá) szélessávban adtak ki. Úgy értem az előzőekhez képest. Az első évad még 512x384-ben ment, aztán egyre szűkült a kép, lett ez 640x480, míg ebben az évadban már a megszokott 640x368, vagyis (legalábbis számomra) az optimális, ahol két fekete csík van a képernyő alsó és felső sávján, és ezáltal a felirat is ide kerülve jobban látszódik. Na de ennyit erről, csak megjegyeztem :)

Értekezés a tovább mögött a kép alatt!

 

Tehát kezdtünk egy....óóó és igen!!! Előző részek tartalmából! Összerittyentettek nekünk egy is emlékeztetőt a negyedik évadzáróból, bár eléggé suta és nyúlfarknyi lett, de legalább fejlődés. Bár később többet nem használták az évad során, de nem panaszkodom, ennyi is jó volt.

Szóval a nyitány, és persze még jó pár epizód véleményezése következik:

Epizódok kiemeleve:

5x01-02. Redux I-II. Természetesen Mulder nem halt meg, nem lőtte fejbe magát. Hogy mi is történt akkor? Egy Védelmi Minisztériumos ügynök figyelte őt a felette lévő lakásból, őt lőtte le, és Scully-t megkérte, hogy falazzon neki, és azonosítsa a hullát az övének, amíg ő ügyködik egyet. Mulder elmegy a Minisztériumba, majd ott tovább mélyíti a kételyeit az az ügynök, aki az előző zárásban már elültette a bogarat fülében: az egész csak átverés. Faszán bevágtak egy csomó archív felvételt a hideghábórúból meg minden, hogy mind a kormány a műve a pénz miatt, meg hogy a roswelli esetet is direkt azért tagadják ennyire, hogy elültessék az emberekben ezt, és ne derüljön fény a kormány és a katonaság titkos ügyleteire. Érdekes. Megvallom, nekem ez így nem tetszett, hogy elmentek ennyire a kormányösszeesküvés felé, és elfeledték a földönkívülieket. De igazából mindegy is, mert a Smoking Man rávilágított, hogy hazugság a hazugság is, szóval megint ide-oda taszigálnak a készítők, hogy a sötétben tapogatózzunk. De nem baj, szeretjük azért az X-aktákat :D Az egyik fő esemény persze Scully volt, és a rákja, de végül meggyógyult azáltal, hogy visszarakták a chipet a nyakába. Ehh. Viszont ami tényleg nem tetszett, az Mulder testvérének behozatala ilyen pongyolán és hanyagul. Ott van a húga, akinek elrablás ügyére a fél életét szentelte, elhozza Muldernek tálcán a Smoking Man, erre egy kicsit dumálnak (persze ködösen, semmi konkrétum), aztán tesó inkább elhúz, Mulder meg csak néz ki a fejéből. He??? És ennyi, Mulder utána szarik az egészre, egy szó sem esik róla..... Na mindegy... még azt is kinézem, hogy megint egy klónnal volt dolgunk....

5x03. Unusual Suspects. Na igen, már ideje volt hogy Mulder három geek haverjára építsenek egy egész epizódot. Fullra bejövős volt, 1989, még nem ismerik egymást, és egy szőke nő, valamint egy furcsa ügy hozza őket össze :D (Ja és Mr. X is feltűnt, ezért pacsi!.) Mulder miattuk kezd érdeklődni a kormányösszeesküvés iránt :D Szóval fasza volt. Még ilyet!

5x05. Postmodern Prometheus. Poén rész alert!!! Bár szerintem a közepétől leült kicsit, de az elején mindenképp székről leesős, amikor a kocsiban olvassa fel Scully a levelet :D :D "Some lady on the Jerry Springer Show, who had a werewolf baby, said you came to her house." itt ahogy ránéz Mulderre :D :D Az epizód végig fekete-fehér volt, amit gondolom a Frankeinstein filmek tiszteletére csináltak meg így. A végén a Cher éneklés meg LOL :D :D

5x06-07. Hamar jött a duplarész ebben az évadban. Hát hm. A legszarabb duplarész címét elnyerte eddig? Szerintem igen. Mégis honnét húzták elő, milyen kalapból, hogy Scullynak az elrablása során végzett tesztek miatt nem lehet gyereke? Én nem emlékszem, hogy eddig meg lett volna említve.... És az meg, amikor a 5x06-os végén kiderül, hogy Scully az anyja Emilynek, hát fogtam a fejem. Nagyon rossz, nagyon szar ez az irány :( Meg zöld folyadék, folyik belőle, így ő is ilyen klón valami. Áhh hagyjuk már... Ez a 5x07-es rész meg amúgy is halál unalmas volt, rohadtul nem kötött le Scully vívódása a gyerek miatt. Féltem, hogy még cápát is ugranak azzal, hogy nála marad Emily, de szerencsére nem így lett, és a végén meghalt a kislány. De most Mulder húgából is klónt csinálnak, meg Scully olyan gyerekéből, amit sosem szült meg is klónt csinálnak. Ezmiez már?

5x08. Kitsunegari. Figyelem, visszatérő vendégünk érkezett! A 3x17-ben megismert akaratát rékényszerítő hapiról kaptunk mégegy epizódot, amint megszökik a börtönből, meg még egy hasonló képességekkel bíró segítője is akad. Tény, ez nem volt annyira jó meg izgalmas rész, mint elődje.

5x10. Hát ez kibaszott szar rész volt, baromi unalmas és baromi buta. A nő elképesztően irritáló volt, teljesen logikátlanul és irracionálisan viselkedett, mindenhonnan csak sipákolva elrohant meg húzta maga után a szintén idegesítő kislányát a babájával. Meg ott a végén amikor el akarja venni tőle, áhhh OMG. Meg különben is, egy baba, röhej. "I want to play" LOL. Az epizódból viszont megtanulhattuk, hogy ha a mikróba berakunk egy műanyag játékbabát, akkor az másodpercek alatt felmelegszik és kigyullad. Azon már meg sem lepődtem, hogy voltak olyan hülyék, hogy visszadobták a vízbe, vagy mi, mert hát a halász kifogta az összeégett babát. Na mindegy, 1-es a rész.

5x12. Poén rész alert again! Na ez már jobb volt, végig vigyor a képemen, hangos röhögések szinte folymataosan :D Nagyon jól volt kivitelezve, ahogy mindketten elmesélték a történéseket, és ezáltal a hibáikat és karakterjellemzőket felnagyították drasztikusan ( és humorosan). Na meg a seriff :D :D Amikor belépett kiálló fogakkal :D :D :D 10/10

5x13-14. Duplarész megint. És Krycek!!! Bírom őt, olyan mint a szuperhősös cuccokban az állandó ellenfél, aki rendszeresen visszatér kisebb-nagyobb időközönként :) Meg Scully elrablása mikor is volt? Második évad közepe, és még mindig erősen építkeznek rá, tulajdonképpen ez az egyik alap pillére a főszálnak. Mindig előveszik valamilyen oknál fogva és tovább bontják, bonyolítják. Fasza. Az viszont nem fasza, hogy Mulder hitét ennyire megbojgatták, és igazából itt most Scully volt az, aki a nyitott elméjűt játszotta, és Mulder a szkeptikust. Scully még egy űrhajót is látott, amit Mulder a félrevezetések miatt már csak a kormány hajójának vélt. De a sztori meg, hogy a földönkívüliek gyarmatosítani akarják a Földet, és van egy ellenálló másik földönkívüli faj (szájuk, szemük bevarrva(?) ), hát nem is tudom.....így elsőre az X-akták szinthez képest túl sci-fi, de ha majd később jobban kibontják, akkor biztos más lesz a véleményem :)

5x15. Travelers. Újabb múltas rész. 1990, Mulder talán az első X-aktájába botlik bele, majd egy öreg ügynök elmeséli egy 1952-es ügyét, amiben Mulder papának is szerepe volt. Nem volt igazán extra epizód, de az inside joke jó volt, ugye egy kis FBI titkárcsaj a megoldatlan ügyeket az X alá rakta el mindig :) Innét indult az egész :)

5x17. All Souls. *Sóhaj*. Nem tudom miért kell minden évadba egy ilyen epizód. Vallás, kereszténység, isten, meg a többi baromság....Totálisan nem X-aktás az egész. Mindegy, Muldernek volt egy jó beszólása, ezért megérte végigszenvedni a részt:

You know, they say when you talk to God it's prayer, but when God talks to you it's schizophrenia.

5x19. Na ez baromi jó volt, meg izgalmas. A rész első fele fasza túszdráma, második felében meg kiderül, hogy valóban van egy szörny, de csak Mulder látja. Király volt!

5x20. The End. Vége? Hisz még van négy évad meg két film. Akkor miért ez a cím? Hát atom durvulás. A Smoking Man fogta magát, és felgyújtotta Mulder irodáját, benne az X-aktákkal meg minden jegyzetével, adataival, gyűjtésével. Szívszorító, amikor Scullyval, aki átkarolja őt, állnak a kormos szobában. Ez persze a cliffhanger volt. Az epizód maga egy kisfiúról szólt, akit meg akartak ölni, mert minden gond nélkül tudott olvasni a gondolatokban. És végre előkerült ez a dolog is:

There's a long-held theory tied to prehistoric evidence of alien astronauts.

Elkérkeztünk ide, hogy megemlítik a sorozatban az ős-és ókorban ide látogató földönkívülieket. (Hello Daniken!) Persze csak ezzel az egy mondattal, de az a lényeg, hogy a gondolatolvasó gyerek a missing link. Genetic proof, vagyis genetikai bizonyíték, a fejlett agyműködés, olyan géneket használ, aminek létezésére a tudomány nem tud magyarázatot adni. "The kid's not superhuman, he's just more human than human."

Számomra ismerős színészek:

Voltak természetesen most is, bár nem az ismertebbek közül. Kristin Lehman, 5x11. Csak rákeresés után esett le, hogy a pár rész után dühítően-méltatlanul elkaszált Drive sorozatban szerepelt. Luke Wilson, 5x12. Filmes színész, rengeteg filmben láthattuk (Vacancy, 3:10 to Yuma stb). Fredric Lehne, 5x15. Nagyon sok sorozatban epizódszerepelt már, de leginkább nekem a Lostból volt ismerős, mint Kate rendőrbírója. Vagy a Supernaturalból Azazel. Lili Taylor, 5x16. A zseniális drámasorozatban, a Six Feet Under-ben játszott. Itt viszont nagyon szarul alakította a vakot, és valóban ilyen kancsal a színésznő? Mik vannak.... Glenn Morshower, 5x17. Ő alakította a 24-ben az elnök hűséges testőrét, Aaron-t. Külön poén, hogy itt is Aaron volt a neve :D :D

Több epizódot nem emelek ki vagy azért mert átlagos volt, vagy mert csak egyszerűen szar, és nincs mit írni róla :D

Annyit még megemlítek, hogy vicces látni az internet fejlődését :D Az első évadban még csak fekete képernyő volt zöld betűkkel, most meg már fehér lap, meg színes írások, meg linkek is voltak :D Érdekesség na....

Végül egy jó kis idézet Scullyról:


Mulder: It all comes down to a question. One that hasn't been answered or honestly addressed. Who made that chip in your neck?
That chip was found
in a military research facility. Our government made that chip, implanted it in your neck as part of a secret military project to develop a biochemical weapon, to monitor your immunity or to destroy you like a lab rat if the truth were to be exposed.
Your cancer, your cure...everything that's happening to you now...it all points to that chip.
The "truth" I've been searching for?
That truth is in you.

Az évad pontszám..... hááát nehezen tudok dönteni, de ha az előzőre egy erős hetest adtam, akkor itt csak egy 6/10 osztható ki, ami leginkább a gyengébbre sikerült duplarészeknek köszeönhető.

És akkor a jelenet, a The End, a leégett iroda:

Kíváncsi vagyok, innét hogyan tovább, de ezután már csak a mozifilmet nézem meg, aztán egy ideig no time for dara....

 

A bejegyzés trackback címe:

https://x-aktakdara.blog.hu/api/trackback/id/tr772278970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása