X-Akták: Kilencedik évad

2011.02.02. 01:26

Az utolsó etap. Ahol mindenre fény derül. De addig egy egész évadnyi részt kellett végigdarálni Mulder nélkül. Lássuk, hogy milyen volt. Spoilerekkel a tovább mögött.

Whoo, now it's a party.

9x01-02. Nothing Important Happened Today. Rögtön az elején megleptek: micsoda felturbózott főcímet kaptunk! Csak lestem. Míg az előző évadban csak néhány új képkockával bővítették, addig itt mindent lecseréltek. Modern köntösbe helyezték az egészet, feljavították a zenét is, szóval minden szuper volt. Kivéve a szereplőket. Nincs Mulder. Persze tudtam ezt, hogy csak a zárásra tér vissza, de akkor is szar volt látni. Viszont végre Mitch Pileggi is kapott helyet az openingben, így annak rendje módján, amikor szerepelt, mindig berakták. Valamint az új főszereplőt is. Megkaptuk az előző évadból megismert rituális sátánista gyilkosságok szakértőjét és FBI ügynökét, Monica Reyest, aki Doggett fiának halálával kapcsolatban is nyomozott.

Na de térjünk rá az egyik legfontosabbra: ELŐZŐ RÉSZEK TARTALMÁBÓL! Köszönöm! Ennyire nehéz lett volna egy ilyet összedobni az évadok elejére? Nem hinném. De végre volt.

Amúgy Mulder távozása annyi volt, hogy elment. LOL? Elment? Lelépett? Itt hagyott mindent, mindenkit? Nem is tudom melyik most a rosszabb, mint amikor el volt rabolva fél évadig, vagy ez, hogy elment és bujkált egy évadig. David, David, ezt rendesen elkúrtad. Ezt már az előző kritikámban is mondtam, de elmondom újra: Mulder karaktere nélkül szinte szart sem ér az X-akták. Elnézegettem, de se Doggett, se Reyes nem érdekes karakter annyira, hogy megfűszerezzék a sorozatot.

A dupla nyitány a szuperkatonákról szólt. Igen, csak azért is a kormányos szálon vitték tovább ezt a Scully gyereke, meg hibrid 2.0 dolgot. Szóval ők szuperkatonák, akiket a kormány fejlesztett ki. Itt pedig az ivóvízzel akarnak egy olyan anyagot eljuttatni mindenkibe, ami után sikeresen lehet ilyen szuperkatonákat tenyészteni.

Egyébként sajnálattal tapasztaltam, hogy az évad során Scully karaktere is háttérbe húzódott. Az X-akták két ügynöke Doggett és Reyes lett, és mivel Scully gyesen van, ezért csak mellékesen segített be az ügyekbe egy-egy boncolással, vagy egyéb dolgokban. Kár. De még így is sok olyan jelenetet kaptunk, ahol hárman nyomoztak, ami az eddigi kétfős felálláshoz képest más volt, és ez nem feltétlenül jelentett pozitívumot.

Még egy kis elmélkedésbe bocsátkoznék. Startage és Smallville. Mindkét sorozat elszenvedte ugyanezt, amit az X-akták is: az egyik kulcsfontosságú szereplő, vagyis a színész hátat fordított a sorozatnak. A Stargateben Michael Shanks (Daniel Jackson a karaktere) szállt ki, de hamar meggondolta magát, így az írók voltak olyan rendesek, hogy még úgy is visszaírták, hogy meghalt, de hát sci-fi. Később Richard Dean Anderson (Jack O'neill) lépett ki, ő a családjával akart több időt tölteni, de néha azért be-be kukkantott egy-egy epizódra. Még most is ezt teszi a Stargate Universeben. A másik hasonszőrű a Smallville. Itt a Lex Luthort alakító Michael Rosenbaum hagyta faképnél a sorozatot, merthogy nem akart beskatulyázódni egy szerepbe. És úgy néz ki, hogy a most futó tizedik és egyben utolsó évad végére sem tudják visszainvitálni (pedig a készítők megpróbálták már szinte mindennel visszacsábítani). Ebből a szempontból jó fej volt David, hiszen az évadzárásra simán visszatért. Na de haladjunk tovább az epizódokkal.

9x04. 4-D. Hogy történhetett az, hogy Doggetett lelőtték egy sikátorban, mikor Reyessel volt a nő lakásában ugyanabban az időben? Hát igen, a párhuzamos világok sem maradhattak ki az X-aktákból. Végül is nem volt rossz rész.

9x05. Lord of the Flies. A csótányok és dohánybogarak után megérkeztek a legyek is. Nem volt annyira komolykodós epizód, néhány humoros jelenetet is becsempésztek a készítők, ez mindenképp jó pont.

9x06. Trust No 1. Tudom, hogy ez már szőrszálhasogatás, és a készítők tényleg mindent bevetnek, hogy David hiányában is bent maradjon Mulder a történetben, de ez, hogy ott van a vonaton, persze semmit sem látunk belőle, hát nemtom... de legalább kiderült, hogy a szuperkatonák elpusztíthatók valamilyen vaskőzettel vagy mi... Ja meg az is, hogy egy magányos éjjelen Scully és Mulder összebújtak WTF. És tényleg így volt. A zárásban egyértelműen kiderül végre, hogy Scully gyerekének Mulder az apja!!!!

9x08. Hellbound. Na a reinkarnáció témája is kapott egy epizódot. Megnyúzott emberek, és egy bosszúszomjas egyén, aki nem hagyja gyilkosai lelkét nyugodni, így mindig újraszületnek, hogy újra megnyúzhassa őket. Ha jobban belegondolunk, egy oltári nagy baromság az egész rész, de végül is élvezhető volt.

9x09-10. Provenance-Providence. A két évvel ezelőtti Afrika partjainál felfedezett űrhajó szálát folytatták, egy ufo szekta vezetője Kanadában rátalált egy másik űrhajóra a földben. Megmondom őszintén, itt már kezdett egyre idegesítőbb lenni Scullynak a babájával kapcsolatos aggodalma, a végén a hisztije meg röhej volt. Épp otthagyta a gyereket a Lone Gunmennél, biztonságban tudva őt, aztán pár perccel később meg kiabálva rohan vissza. Jó, persze hogy baj történt, meg elrabolták a babát, de akkor is..... A történetet megint rossz irányba húzták el, ez nagyon nem bejövős (szerencsére nem erőltették a továbbiakban, szóval valószínűleg tényleg csak a szektavezérnek élénk a fantáziája). Túl nagy hangsúly istennek, meg prófécia? Milyen marhaságok már...Scully fia az új megváltó, és majd vezeti az idegen fajt????????????????????????????????Are you fucking kidding me? Az űrhajó felszállása viszont fasza volt, de hogy ottmaradt a gyerek az meg gigalol.

Scully: If it were true...these symbols wouldn't just be words...they'd be the very word of God...on the surface of an alien spacecraft. It'd mean that everything mankind believes in...is in question.
 

Egyébként Doggett kezd eléggé idegesítővé válni, ezzel az agresszív viselkedésével. Támadóan áll hozzá ahhoz, ami megmagyarázhatatlan. Ilyen a karakter, értem én, de ez attól még szar. What the hell is going on? ahogy mondaná....

9x13. Impropable. Ez egy poén rész akart lenni a végig szinte folyamatosan aláfestő zeneként játszódó olasz zene, Burt Reynolds karaktere a kártya-dáma játékos, meg egyéb jelenetek, mégsem működött. Vagyis persze megmosolyogtatott, de a korábbi poén részekhez nem ért fel egyáltalán.

9x14. Scary Monsters. Ez egy jó rész volt, izgalmas. Elszigetelten egy téli házban a hegyen egy gyerekkel, akinek a fantáziája elevenedik meg és gyilkol? Nice. Ráadásul Leyla is visszatért, az X-akta megszállott ügynök. Ami gáz volt, hogy Scully szereplése itt teljesen felesleges volt, ugyanúgy megtörtént volna minden, ha nem lett volna benne. Főleg amikor megérkezett a téli házba Leyla barátjával, semmi de semmi jelentősége nem volt. Addigra már Doggett megoldotta az ügyet és megfékezte a fiút, Scully jelenléte semmit nem adott hozzá a cselekményhez. Ez azért már gáz... és sajnálatos is egyben.

What would Agents Mulder and Scully do...if they were in this situation?

9x15. Jump the shark. Ideges vagyok? Igen. Mennyire? Kurvára!! Nemrég jutott a tudomásomra (értsd: pár napja) egy spin-off sorozat, ami a The Lone Gunmen címet viseli, és a három geekről szól, Mulder legjobb cimboráiról. Egy évadot élt meg, gondoltam majd az anyasorozat kivégzése után szépen azt is bedarálom. Erre mit basznak a pofámba rögtön ennek a résznek az elején, valamint az egész epizód alatt? Egy halom spoilert ebből a sorozatból (számomra ismeretlen szereplőket, akiket elvileg ismernem kéne, sztorit, amiről tudnom kéne stb...), mert hogy aztán miért is ne, a készítők úgy gondolták, hogy mindenki nézi a Lone Gunment, aki nézi a fősorozatot. Hát kurvára nem. Valamint én azt hittem, hogy ez csak az X-akták vége után került adásba, ezért is gondoltam, hogy majd utána megnézem...mint utánajártam, ez a spin-off párhuzamosan futott a nyolcadik évaddal, így ha helyesen akartam volna csinálni, akkor úgy tekintem meg az epizódokat, ahogy megjelentek, de hát ki a tököm gondolta volna, hogy szétspoilerezik majd egy rendes részben? És hát valljuk be, az utolsó évad X-akták és a Truth jobban érdekelt, mint a spin off sorozat.

Ez a rész lehetett volna az évad egyik fénypontja, komolyan. A Lone Gunmen kasza után gondolom akartak egy lezárást nekik, így megcsinálták ezt a részt. Aminek a végén meghaltak!!! Ha ezen epizód előtt látom a spin-offot, biztos hullajtok egy két könnycseppet értük (bár akaratlanul is ott motoszkált a fejemben, hogy lett volna idejük kigurulni onnan, mielőtt lezáródik az ajtó), de így csak szomorú voltam, egyrészt, hogy meghaltak, másrészt, hogy így el lett cseszve ez az epizód számomra. A spin-offot megnézem mindenképp (szóval jönni fog írás arról is), de már kisebb lelkesedéssel fogok nekiállni...

9x16. William. David Duchovny csak visszanézett kicsit, mi a helyezt az X-akták háza táján, és rögtön rendezett is egy epizódot (ha már róla is szólt). Egyébként rendezett már ő részt, nevezetesen a The Unnaturalt (néger-ufo baseball játékosost) és a Hollywood A.D.-t (Mulder-Scully film). Előbbi nem jött be, utóbbi viszont fergeteges volt. Ez pedig? Hát lássuk: egy megégett testű embert fognak el az irodában, akiről kiderül, hogy Mulder is lehet. De persze nem ő lesz, hanem még nagyobb meglepetés: Jeffrey Spender. A Smoking Man nem végzett jó munkát, amikor lelőtte őt, így túlélte, majd valamilyen kísérletek folytán lett ilyen. Azért jött, hogy Scully babáját beinjekciózza, hogy ne legyen félig alien eredetű, vagy mi. De a végén scully mégis örökbe adja egy farmon élő házaspárnak, hogy megvédje őt. Érdekes rész volt, de megint idegesítő ez a Mulder visszahozása a történetbe ilyen kiskapukkal (értsd: ahol nem kell a színésznek szerepelnie, hogy a karaktere bent legyen az epizódban).

9x17. Release. Úgy tűnik, elvarrnak nagyjából minden szálat így a végére, először a Lone Gunmen, aztán Scully babája, most pedig Doggett fiának gyilkosságára derült fény.

9x18. Sunshine Days. Írnom kell erről a részről, hiszen ez az utolsó előtti. Csalódott vagyok, hiszen egy gyenge random epizódot kaptunk, bár Michael Emersont (a Lost legzseniálisabb karakterét alakította - Emmyt is nyert vele) jó volt látni, ez mégsem volt elég. Pszichés képességei voltak emberünknek, ezért Scully Nobelt is kaphatott volna, és nem utolsó sorban bizonyítékot végre, hogy az elmúlt 9 év munkájának azért volt valami értelme. De aztán szartak bele az egészbe, merthogy ne használja többet a képességét, mert megöli. Ejjmár, nem igaz, hogy modern, felügyelt körülmények között nem lehetett volna megcsinálni ezt, hogy ne haljon bele, de mégis valamennyi képességet használjon. Meg Scully is egy tök klisés mondattal hagyja annyiban (nincs parajelenségről bizonyíték, de lehet ennél fontosabbat kapott az elmúlt 9 évtől) blablabla. Na de jöjjön a lényeg.

9x19-20 THE TRUTH. Így kell lezárni egy 9 évados sorozatot? Azt nem tudhatom, minden esetre bejövős volt a sorozatzáró duplarész. Nem izgalmas vagy ilyesmi, mégis lekötött, hiszen tényleg a legtöbb dologra választ kaptunk. Nem fogok részletekbe bocsátkozni, azt ők megtették. Az első óra fő cselekménye ugye a katonai tárgyalóteremben zajlik, Muldert elfogják gyilkosság vádjával. ahol is behívják tanúnak a fő karaktereket: Scully-t, Jeffrey Spendert, Marita-t, Gibsont, Doggettet, és Reyest. Ők elmesélik nagyjából a főbb vonalakat az összeesküvésben amit az elmúlt kilenc évben felfedtek, ami egy meteorral kezdődött, ami alien anyagot hordozott és megfertőzte az ősemberek, hogy aztán lappangjon pár ezer évet, majd az 1947-es roswelli ufoszerencsétlenségnél újra előjöjjön, ezzel együtt az összeesküvés is megkezdődjön (mindezt flashbackekkel!!). Mulder közben beképzel magának pár halottat: Krycek, Mr. X és a Lone Gunmen, ez is méltó volt egy lezáráshoz visszahozni őket. És a végére az ultimát WTF, a Smoking Man elbújva egy sivatagi hegység közepén, egy romvárosban, hát lol. Scully és Mulder szépen meglátogatja, majd nem sokkal utána két helikopter szarrá bombázza az egészet, rendesen mutatva Smoking Man-ünket, amint elég. Gondolom azért, hogy ne ébredjen senkiben kétely, hogy megint nem halt meg.
Ja és, hogy mi a truth? Hát amiért a maják is abbahagyták az időszámítást: 2012-ben, december 21-én jön el az ideje, amikor az idegenek inváziója megkezdődik. És pont.

Mulder: But I've learned to pretend over the past nine years... to pretend
that my victories mattered... only to realize that no one was keeping score. To realize that liars do not fear the truth... if there are enough liars. That the devil is just one man with a plan... but evil, true evil, is a collaboration of men... which is what we have here today. If I am a guilty man... my crime is in daring to believe that the truth will out... and that no one lie can live forever. I believe it still. Much as you try to bury it, the truth is out there. Greater than your lies, the truth wants to be known. You will know it. It'll come to you, as it's come to me...

Számomra ismerős színészek.  Ez az évad a Losté volt, négy szereplő is feltűnt, akik később a sorozatban játszottak. Na kezdjük is. Lucy Lawless (9x01), ugye Xena, most pedig a Spartacusban mutogatja magát ruhátlanul. James Remar (9x03) jelenleg Dexter, a sorozatgyilkos apját alakítja. Jane Lynch (9x05), most a Glee-ben remekel (Emmy és Golden Globe nyertes!). Terry O'Quinn  (9x06), a Lost Locke-ja. Kathryn Joosten (szintén 9x06), jelenleg a Desperate Housewives-ban szerepel, mint az öregasszony McCluskey szomszéd. Neal McDonough (9x09-10), ő is Desp.H.-ban volt, végig az ötödik évadban. Alan Dale (9x09-10), az újabb Lostos, Widmorenak úgy látszik nem elég a sziget, még szuperkatona is egyben :D. Burt Reynolds (9x13) a régi idők sorozatainak nagy sztárja volt, neve szerintem ma is ismert, én vagyok a példa erre :D. Ellen Greene (9x13), nehezen ismertem föl, a hangja jutatta eszembe, hogy a Pushing Daisiesben szerepelt. Zuleikha Robinson (9x15), szintén Lost. David Faustino (9x18), ő is ismerős volt, be is ugrott, hogy Married with Children (Rém rendes család). Michael Emerson (9x18) pedig a negyedik Lostos.

Smoking Man: It leaves me to tell you... what Mulder's afraid to, Agent Scully. It's a scary story. You want to come sit on my lap?

Ha a Truth nélkül nézem az évadot, márpedig így fogom, akkor ez volt leggyengébb. Egyetlen erős epizódot sem tudok megnevezni, egyetlen kiemelkedőre sem emlékszem, nincs olyan, amit később is szívesen visszanéznék. A problémáimat már leírtam fentebb. Egyértelműen a legszarabb évad volt ez. 4/10

The Truth pedig nem lehet más, mint az egyik legfaszább epizód a sok visszatérővel, az igazság felgöngyölítésével, mind az elmúlt történéseket tekintve, és mind ami még jönni fog. És persze MULDER! 8/10

Nagyon kíváncsi vagyok a 2008-as filmre, mit hoznak ki a sztoriból, mivel folytatják, és kik fognak visszatérni a sorozatból.

A bejegyzés trackback címe:

https://x-aktakdara.blog.hu/api/trackback/id/tr302632458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása